Főleg Mexikóban honos, de elterjedési területe elér az Egyesült Államok déli részéig (Új-Mexikóig, Dél-Arizonáig) – részben fennsíkokon, 800 és 2800 m közötti hegyoldalakon. 15–20 éves kortól már rendszeresen hozza a tobozokat, magja viszonylag vastag héjú, magbele ízletes, csemegeként éppolyan jó, mint az északabbi fajoké (P. edulis, P. monophylla), vagy az európai–kis-ázsiai ún. olasz mandulafenyőé (P. pinea). Lassú növekedése, kis termete miatt sok helyen ültethető – meredek oldalakra, szikla- és kőkertek hátterébe, és mint rokonai, jól mutat a száraz kertek dísznövényei között. Fényigényes. Nincs olyan rossz talaj, amelyen ne fejlődne jól, csak a vízállásos területeket kerüljük telepítéskor. Sokáig bokros termetű marad, s bár idős korára elérheti a 15 m-t, jellemzően inkább alacsony marad. Tűi (2–)3-asával állnak, (2)4–6,5 cm hosszúak, a tobozok kicsit, legfeljebb 5–6 cm hosszúak, a tobozka stádium után zöldből sárgás-barnára érnek, hamar lehullanak, 8–20 magvúak, a magok 1–1,5 cm hosszúak. Jó tudni, hogy délebbre, 4-tűs változata, a P. cembroides var. orizabensis váltja fel (nem tévesztendő össze a nyugati négytűs diófenyővel – P. quadrifolia).
Háromtűs kis méretű fa, melynek főként Mexikóban vannak kiterjedt állományai. Általában többtörzsű ernyős koronát nevelő faj, törzse sűrűn pikkelyes felszínű, sárgás-barna foltos, idősebb korában bordázott. Több alfaja is elterjed az USA-ban és Mexikóban egyaránt, melyek morfológiailag változatossá teszik az alapfajt, hiszen van közöttük egytűs, illetve négytűs változat is.
Méret: 20-40 cm
Fotó: Debreczy Zsolt - Rácz István
A kép illusztráció
Kapcsolódó cikkek:
Cedrus libani ssp. stenocoma (Tauruszi libanoni cédrus, Télálló libanoni cédrus)
Pinus engelmannii (Apacsfenyő)